AI fotóPenne all'arrabbiata Carlo módjára
Carlo gyors, füstös sonkás-peperonátás penne arrabbiatája, krémes vöröspaprikás szósszal.
A címkék automatikusan, a hozzávalók alapján készülnek, ezért előfordulhat, hogy pontatlanok. Ha ez fontos számodra, ellenőrizd a csomagoláson.
Hozzávalók
Elkészítés
A füstölt sonkát tegyük egy elég nagy serpenyőbe, és süssük szép pirosra.
Adjuk hozzá a chilipehelyt, tegyük bele a peperonátát, és jól forrósítsuk át a sonkával együtt.
Öntsük hozzá a tejszínt, és keverjük, amíg a szósz egyenletes nem lesz.
Főzzük ki a pennét, szűrjük le, és adjuk a szószhoz, jól keverjük össze.
Szórjuk meg reszelt parmezánnal, és így szolgáljuk fel.
Ez egy villámgyors, laktató tésztaétel: füstölt sonka, peperonata (az a konzerves, paradicsomos-paprikás lecsószerűség) és tejszín találkozik, chilivel megpiszkálva. Nem az a fajta arrabbiata, ami friss chilitől és paradicsomtól lesz tüzes — itt a konzerv adja a paprika-paradicsom alapot, a tejszín pedig lekerekíti, így inkább krémes-füstös-csípős, mint igazán „dühös".
A siker nem az időn múlik, hanem három dolgon: a sonka tényleg pirosra sül-e (ne csak átmelegedjen, hanem karamellizálódjon a széle), a szósz tényleg egyenletes lesz-e (a tejszín nem foltokban úszik a peperonatán, hanem összeáll vele), és a tészta nem fő-e túl, mire a szószba kerül.
Egy lábas elég hozzá, serpenyőben sül a sonka és abban áll össze a szósz is — nem kell két edény, csak egy jó nagy serpenyő, hogy a tészta is beleférjen a végén.
A sonka az íz alapja: füstölt, zsíros darab kell, hogy legyen miben pirulnia — abban a saját zsírjában süljön, ne olajban, mert az olaj csak hígítja a füstös ízt. Azt nézd, hogy a széle barnás-vöröses legyen, ne szürke marad: ha szürke, az azt jelenti, csak átmelegedett, nem sült meg. Itt szokott az a hiba becsúszni, hogy valaki túl korán önti rá a peperonatát, és akkor a sonka sosem kap elég hőt ahhoz, hogy valóban piruljon — a nedves anyag lehűti a serpenyőt. Füstölt szalonna vagy kolozsvári szalonna is jó helyette, ha a füstösséget és a zsírt nézzük, ami a cél.
A peperonata konzervben kapható, édeskés, puha paprikás-paradicsomos keverék — ez adja a szósz testét és a paprika-paradicsom jelleget, ami itthon a lecsóhoz hasonló érzést kelt, csak krémesebben. Ha nincs ilyen konzerv, sült paprika és paradicsompüré keveréke adhat hasonló irányt, de a cél mindig az, hogy legyen benne édesség és testesség, ami kibírja a tejszínt anélkül, hogy vízízű maradna.
A tejszín a kötőanyag: ez teszi a paprikás-paradicsomos alapot szósszá, nem csak mártássá. Itt a jel az, hogy a szín egyenletes legyen — ha csíkokban látod a pirosat és a fehéret, még nem kevertél eleget, vagy a hő nem elég ahhoz, hogy a tejszín valóban összeálljon a paprikás alappal, nem csak ráterüljön. Ha a tejszín szétválna (ami zsírosabb, hidegebb tejszínnél megesik), az azért van, mert túl erős lángon forrt fel hirtelen — ezért érdemes a tejszínt beleöntés után inkább összekeverni, mint forralni.
A chilipehely a fűszer, ami miatt egyáltalán „arrabbiatának" hívjuk — ízlés szerint adagolható, és mivel a tejszín tompítja a csípősséget, nyugodtan lehet bátrabban nyúlni hozzá, mint egy olajos szósznál.
A pennét külön vízben főzd ki, és azt nézd, ne a percet: a tészta akkor jó, ha enyhén ellenáll foghegyen, nem puhul szét — mert itt még a forró szószban tovább fő egy kicsit, amíg összekeveredik vele. Ha teljesen puhára főznéd ki, a szószban már péppé esne.
A parmezán a végső simítás, nem főzőanyag — azért szórod rá a tányéron, hogy megmaradjon a sós, érett karaktere, és ne olvadjon bele a szószba. Bármilyen kemény, sós, reszelt sajt megteszi helyette, ha nincs otthon parmezán, de az íz akkor is ebbe az irányba — sós, érett — kell menjen, nem krémes sajt felé.